Tájékoztató
az
angol nyelvi szóbeli szintfelmérőről,
az emelt szintű angol tagozatra felvetteknek
(a részletekhez kattintson az aláhúzott szövegre)
Márai Sándor versmondó verseny
Kovács Anna Mária 11. b osztályos tanulónk a Költészet Napján a Magyar Írószövetség által rendezett
Márai Sándor versmondó versenyen 4. helyezést ért el.
Elért eredménye alapján az Országos Latinovits Zoltán Versmondó Verseny döntőjébe jutott.

Kovács Anna Mária az első sorban balról a második, mellette Rózsássy Barbara költő, a Magyar Írószövetség rendezvényszervezője,
mögöttük Kiss László a Magyar Versmondók Egyesületének Radnóti-díjas elnöke. Középen a második sorban Kubik Anna Kossuth-
és Jászai Mari-díjas színművész, jobb szélen Szersén Gyula Jászai Mari-díjas színművész, mögöttte Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség titkára.


|
VÉGLEGES FELVÉTELI LISTÁK a 2012/2013-as tanévre
A 4 évfolyamos osztályokba felvettek névsora
emelt szintű angol nyelvi csoport
emelt szintű francia nyelvi csoport
emelt szintű német nyelvi csoport emelt óraszámú angol-matematika osztály
Ezzel egy időben a 6 évfolyamos osztályba felvettek névsora a gimnázium portáján olvasható a 4 évfolyamos listákkal együtt.
Az Óbudai Gimnázium eredményességi mutatói 2005-2009
Ez az oldal a gimnáziumunk életét szeretné bemutatni, már ami abból az interneten bemutatható. A weboldalra tanáraink és diákjaink regisztrálhatnak. (diákok esetén a név rovatba kérjük megadni az osztályt is!) A regisztrált felhasználók több szolgáltatáshoz férhetnek hozzá. A regisztráció nem automatikus. A megadott adatokat áttekintve történik meg rövid időn belül (kb. 1 nap). A nem regisztrált látogatók is mindent megtudhatnak az iskoláról, csak a kommunikációs rendszerünk egy részéhez nem kapnak hozzáférést. A weboldallal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat, az esetleges hibákat kérem Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. a weboldal szerkesztőinek, karbantartóinak.
Köszönjük érdeklődését, látogasson meg bennünket máskor is! |





